Ma délután a Castro bisztróban megnyílt az Illuszttrátor Pajtások Piros című kiállítása.
Turbuly Lilla, Író Cimboránk írt nekünk mesét ebből az alkalomból, amit a helyszínen fel is olvasott, íme:
Piros mese
Két monszuneső között, egy lusta augusztusi délutánon Piroska békésen szörfölgetett a tabletjén, amikor is a nagymamája, aki a kertvároson túl, de a nemzeti parkon innen lakott, a széljárásnak és a mobilszolgáltató fejlesztésének hála, végre elérte szkájpon egyetlen kisunokáját. Keresni pedig azért kereste olyan nagyon, mert a sok esőtől a szokásosnál is jobban hasogatott a reumás dereka, így sehogy sem akaródzott biciklire ülnie, hogy bekerekezzen a városba. Pedig több minden is kifogyott a kamrából. Ezért arra kérte Piroskát, hogy vegyen ezt-azt: káposztát a Manci kecskének, velőscsontot Suba kutyának és finom narancsos-fahéjas teát a nagymamának. De még ráadásnak hozzá egy teatojást is, mert az előzőt először Manci rágta meg káposzta helyett, aztán Suba kutya velőscsont helyett, így – tekintve, hogy a nagymama korábban a köjálnál dolgozott - fájó szívvel kiselejtezte.
Mivel Piroska anyukájának is vásárolnia kellett egyet s mást, együtt mentek boltba, ahol azonban Piroska nem bóklászhatott kedvére, és nem süllyeszthette a bevásárló kosárba azt a kindertojást, amiben talán a gyűjteményéből hiányzó bicikliző papagáj, netán a szintén hőn áhított piros robotkacsa rejlett, mert az anyukája, aki a sütőben hagyott vegán padlizsánfelfújtra gondolva úgy száguldozott a gondolák között, mintha a bevásárló olimpiára edzene, fél kézzel a kocsit tolta, fél kézzel Piroskát rángatta, miközben a nem létező harmadik kezével még a listáján szereplő árukat is be tudta szórni a bevásárlókocsiba. Így azt a tojásszínű teatojást is, ami mellett a polcon ott virított egy szép piros. Egy gyönyörűség. Minden teatojások legszebbike.
De miért nem… - kérdezte volna Piroska, ha fel nem sikít az anyukája, hogy már csak nyolc percük van, mert különben túlsül a felfújt, és mint a szélvész, már húzta is Piroskát és a kocsit a legközelebbi pénztárhoz.
A felfújt pont jó lett, Piroska kedve azonban annál rosszabb. Dúlt-fúlt, pufogott és hisztizett, legszívesebben jól rátaposott volna a tojásszínű teatojásra, és akkor azt még nem is említettük, hogy ki nem állhatta a padlizsánfelfújtat.
Ebben a fölöttébb zaklatott lelkiállapotban indult el a nagymamához, karján a teli bevásárlókosárral. Az anyukája még utána szólt, hogy siessen, és ne álljon szóba senki idegennel, de Piroska csak annyit mondott, hogy ő már nem egy dedós, akit félteni kell, hanem nagylány, akibe ne merjen senki belekötni, főleg most, mert megbánja!
Aztán már ment is, leszegett fejjel, át a kertvárosi utcákon.
De miért nem azt a pirosat vettük meg… - morogta maga elé, és még azt sem vette észre, hogy az egyik sarkon egy szakállas festő festi a szemközti házakat, lábához szürke-fehér cica dörgölőzik.
Ment tovább, és nem sokára egy rétre ért, ahol egy szilaj szürkemarha legelészett, mellette pedig egy bölény, aki egyszer csak kergetni kezdett egy piros lepkét, de Piroskának ez fel sem tűnt,ahogy az sem, hogy a rét másik sarkában milyen furcsa játszótér van: mintha egy sárkány hátán csúszdázna három kislány.
Csak tudnám, miért nem azt a pirosat vettük meg! – trappolt dühösen, pedig akkor már kísérője is akadt. Ha hátranéz, láthatta volna, hogy egy jókedvű sárkány lohol a nyomában, talán azért, hogy Piroska is csúszdázhasson. De nem nézett hátra, sőt, jobbra se, balra se.
Mibe telt volna, ha nem ezt a rondát, hanem azt a szép pirosat teszi a kosárba! – fújtatott, és nem vette észre, hogy az erdő, ahová beért, olyan, mintha egy állatkertben sétálna. és nem is csak ő, hanem egy hatalmas ponty is, mert még annak is lába kelt! Egy fa mögül egy jegesmedve kukucskált ki, talán szégyellte, hogy a szép fehér szőrére véletlenül ráöntött egy fél festékes vödröt, amitől úgy nézett ki, mintha málnaszörpben mosott volna hajat. És akkor még nem is szóltunk arról, hogy mintha ezen az augusztusi délutánon Noé bárkája is ebben az erdőben kötött volna ki. Vízilovak és zsiráfok, cethalak és orrszarvúak vették körül, de ő csak rohant, rohant, mert folyton az járt az eszében, az lüktetett a fejében, hogy ő azt, pontosan azt a piros teatojást akarta, nagyon, de nagyon, és mindennél jobban.
Végül elmaradt mögötte az erdő, és nem sokára a nagymama házához ért. A furcsa csak az volt, hogy Manci nem mekegett ott a ház körül, és Suba kutya sem futott eléje. Sőt, a házba belépve nagymamát sem találta, csak az asztalon egy halom kártyát, amivel nagymama pasziánszozni szokott, ő meg néha kártyavárat épített belőle. Talán kiment valamiért, és mindjárt jön – gondolta Piroska, és elkezdte az asztalra rakosgatni a kosárból, amit hozott. Éppen a gyűlölt tojásszínű teatojás volt a kezében, amikor valami neszt hallott az ajtó felől. Hátrafordult, és mit látott? Bizony, bizony, egy nagyra tátott farkas szájat. Maga sem értette, hogyan, de nem ijedt meg egyáltalán. Sőt, az egész délután egyre csak gyűlő, gyarapodó dühe mintha hirtelen megduplázódott, sőt, megtriplázódott volna, gondolkodás nélkül dobásra lendítette a karját, és minden erejét beleadva belevágta a teatojást a farkas nagyra nyitott szájába.
A farkas azonnal fulladozni kezdett, kiszaladt az ajtón, földhöz vágta magát, hentergőzött, de csak nem tudta kiköpni a torkába szorult tojást. Ott volt az még akkor is, amikor a széljárásnak és a mobilszolgáltatók fejlesztésének hála, a nagymama telefonján felhívott rendőrök és a mentők megérkeztek. Közben kiderült, hogy a nagymamát Manci kecskével és Suba kutyával egyetemben a farkas bezárta a kamrába, mert mind a hárman jócskán benne voltak már a korban, rágósnak tűntek, Farkas koma pedig féltette tőlük a frissen beültetett, félmilliós műfogát, ezért gondolta, jobb, ha megvárja Piroskát… Nagyot kellett csalódnia.
Piroska végre megértette, hogy kár lett volna a gyönyörűséges piros teatojást a farkas torkára pazarolni, elvégre, még ha vissza is kapták volna, a nagymama higiéniai okokból biztos azonnal eltünteti. Ezért intézhette úgy a sors, meg az anyukája, nem beszélve a vegán padlizsánfelfújtat kitaláló sztárséfről, hogy elsőnek ne a pirosat vegyék meg. Mert másnap persze megvették azt is, sőt, mindjárt kettőt szereztek be belőle, egyet a nagymamának, egyet Piroskának.
Farkas komát pedig a rend szigorú őrei átnevelési célzattal beiskolázták a juhászképző egyetemre, de jó magaviseletére tekintettel keresztfélévvel átiratkozhatott a búsuló juhász tagozatról a csillagszemű képzésre. Itt a vége, de ne fuss el véle, nézd meg inkább az Illusztrátor Pajtások piros képeit!
